Teodikus jelentés (mi ez, fogalma és meghatározása)

Mi az a Theodicy:

A teodicitás a filozófia egy része, amely felelõs Isten mindenhatóságának, jellemzõinek és a gonosz létezésének ésszerû magyarázatáért és bizonyításáért.

A teodicitás szó a görög theósból származik, ami azt jelenti, hogy „Isten” és díkē, amelyet „igazságosságnak” fordítanak, ezért a teodicitust „Isten igazolásaként” értik.

Meg kell jegyezni, hogy a teodicitás a természetes teológia része, amely magában foglalja az általánosabb szempontokat, például Isten bizonyítékainak felfedezését anélkül, hogy természetfeletti tényekre támaszkodna.

Theodicy és Leibniz

A teodicitás kifejezést a 17. században hozták létre, és először a német filozófus, Gottfried Wilhelm Leibniz használta Theodicy esszéjében. Isten jóságáról, az ember szabadságáról és a gonosz eredetéről , Theodicy néven is ismert.

Azonban, miután a francia filozófus Voltaire szatirizál- Leibniz teodicea közzétételével szatirikus regény Candide .

Leibniz, a teodikus úrban, az elméletben bemutatta Istenről, az ember szabadságáról és a gonoszságról szóló racionális tanulmányát. Szent Ágoston azonban már jóval Leibniz előtt megemlítette a teodikát, aki egyesíti a filozófiai és vallási ismereteket annak érdekében, hogy igazolja mind Isten létezését, mind pedig a gonoszt.

Hasonlóképpen, Leibniz foglalkozott a könyvében az Isten iránti szellemi hiedelmek, a természettel kapcsolatos racionális gondolatok és az emberek által tapasztalt igazságtalanságok közötti kapcsolat ellentmondásainak tisztázásával is.

Vagyis a teodikus összegyűjti és megpróbálja megválaszolni azokat a kétségeket, amelyek a hithez, az észhez, a szellemi, a természeti, a jó és a rosszhoz kapcsolódnak, különös tekintettel arra, hogy mindent Isten jóságán teremtettek.

Ezért a gonosz igazolja Isten létezését az ember szabadságának elérése érdekében. Ezért Leibniz igazolja, hogy Isten teremtette a lehető legjobb világot.